Ettől

falramászol

Könnyen tudok lelkesedni. Például nézem a Discoveryn a falra mászó csávót, és abban a pillanatban eldöntöm, hogy ezt én is ki akarom próbálni.

 

Jó-jó, nem minden kunszt fog elsőre menni, mondjuk biztosítókötél nélkül nem mászom meg egy hónap után a Grand Canyont, de az aprócska pókhasamat leszámítva nem vagyok még elhízva, így joggal bízhatom a sikerben. Mindig is imádtam sziklákra mászni kirándulás közben, így kézenfekvő volt, hogy lemenjek a Bartók Béla úti műsziklafalmászó klubba. Annyira eltökélt voltam, hogy több mint 10 rongyért még a spéci cipőt is azonnal megvettem hozzá, amelyből egy számmal kisebb kell, mert akkor jó. Olyan érzés volt benne lenni, mint a kínai kiscsajoknak, akik elnyomorítják a 10 számmal kisebb cipőben a lábfejüket. Na de rajtam a cipő, irány a fal. Már a látvány is izgalmas. Képzelj el egy U alakú helyiséget, amely körbe épp olyan, mint egy igazi szikla, tele különböző formájú, nagyságú kapaszkodókkal. Azonnal nekiveselkedtem az egyik falnak, és kábé fél óra alatt körbe is másztam az egészet. Eltöltött a büszkeség és a sikerélmény érzése.

Úgy három percig.

Sajnos akkor megjelent egy 16 éves forma, hatvan kiló, szálkás izmú fiatal srác. Elkezdett mászni. Nekem pedig tátva maradt a szám. Igazi pókemberként mozgott a falon. Hihetetlen pózokban, fél karon lógva, kifordulva, fejjel lefelé tapadt a sziklára, mint valami gekkó. Távolságban nem tett meg sokat, de azon a kis területen, ahol mozgott, minden lehetséges kunsztot megcsinált, amit lehetett. Hamar be kellett látnom, hogy ez a létforma egy másik dimenziója az életnek, és én ebben a korban már nem vagyok képes ekkora váltásra. Ennek ellenére sem adtam fel azonnal, mert hirtelen gondolattól vezérelve odaléptem két tapasztalt mászóhoz, és tanácsot kértem tőlük, hogyan csiszolhatom tudásomat, na jó, egyáltalán, hogyan kezdjem el a falmászást. Megmutatták. Lépjek a legalsó bütykökre, húzzam közel magamat a falhoz, bal kezemmel fogjam meg az oldalsó kapaszkodót, majd lendületet véve, a jobbal nyúljak fel és kapjam el a fejem feletti kinövést. Másfél óra alatt kábé nyolcvanszor próbáltam ezt a mozdulatot.

Az eredmény nulla, az önbizalmam a műkő alatt. Szóval a Discoveryn könnyebbnek tűnt a pókemberek élete, én pedig az egyik megszokott romkocsmámban az adrenalinfröccs helyett egy sima nagyfröccsel dobtam fel az estémet.

 

Írta: Szilágyi Sándor

További cikkek