Légy te is vega heti egy napra!

Mára Magyarországon is egyre nő a húsmentes hétfő intézményét támogatók tábora. Ezek az emberek úgy támogatják a környezetvédelmet, hogy heti egy alkalommal teljesen kihagyják étkezéseikből a húst.


Rajendra Pachauri, egy vezető klímaszakértő szerint ha az emberek világszerte visszafognák a húsfogyasztást, azzal is segítenének a globális felmelegedés elleni küzdelemben. Kutatásai szerint ugyanis a hús előállítása nagyobb gázkibocsátással jár, mint például a közlekedés.

A kezdeményezést tavaly indította útjára az ex-Beatles tag, Paul McCartney és családja. Támogatói közé pedig olyan hírességek tartoznak, mint Bryan Adams, Kevin Spacey, Doris Dy vagy Alec Baldwin.

A húsmentes hétfő keretein belül ismert brit szakácsok hétfőnként féláron kínálják vegetáriánus ételeiket. Ha pedig azt mondjátok, milyen jó lenne, ha ebbe a sorba Magyarország is beállna, képzeljétek el, a Govinda vegetáriánus étteremlánc szintén úgy döntött, hétfőnként náluk is féláron lehet kapni a menüket.

Tegyünk együtt a környezetünkért és próbáljunk meg heti egy napot húsmentes étkezéssel tölteni. Biztos vagyok benne, hogy nem csak a föld, hanem szervezetünk is meg fogja hálálni ezt a kis törődést, hiszen egy-egy ilyen tisztítónap nem csak az emésztésünket és a kedélyünket javítja, de a teljes belső háztartásunkat is jobb kedvre fogja deríteni!

 

Írta: Friedmann Ildikó

További cikkek
Cikkajánló:
Szélmalmos Vilmos

502 megjelenés

Rúdtánc fogyáshoz

1002 megjelenés

Testápoló házilag

1823 megjelenés

Kommentek

1.

Murmucka 2010-04-28 07:55:34

Halihóóó :D Én nem vagyok kecske, húst zabálok :DDDD

Költözz a hullámokra!

Milyen házról álmodsz? Napfényesről, hangulatosról, különlegesről? Ahol a városban vagy, mégis nyugalomban? Ahonnan könnyű a közlekedés, mert nem fojt meg a dugó? Az úszóházat neked találták ki!

Egy ágy az egész hotel

A túl szócska bizony már az élet minden területére állandó lakhatási jogot vívott ki magának. Túlnépesedéstől szenved a föld, túl sok a szemét, túl nagy a felmelegedés, túl gyors a technikai fejlődés, túl sok üzlet nyílik, túlságosan beépített egy-egy nagyváros. Mivel túl sok hotel is épül, van, aki mással próbálkozik. Minihotelekkel.

Rúdtánc fogyáshoz

Ha unod már a cardiót a fitneszteremben, vagy eleged van abból, hogy személyi trénered téged sem kímélve nem hajlandó abbahagyni feletted a felüléseid számolását, ha ennél sokkal izgalmasabb és látványosabb módszerét választanád a testmozgásnak, akkor javaslom a rúdtáncot! Az órán tanultakat legalább otthon is kamatoztathatod, párod odáig lesz, ha születésnapodra egy rudat kérsz felszereltetni a hálószobátokba.