A füge
Mi jut róla eszedbe? Nekem először az ugrik be, hogy ez egy messzi tájon termett, déligyümölcs, és csak különleges esetben juthat hozzá az ember. Ez volt régen.
Manapság már itthon is szinte mindenhol megterem ez a finom, lédús gyümölcs, és nem egy nagy ördöngősség beszerezni párat belőle. Gyakran esik szó a fügéről már az Ószövetségben is, majd a római történelem során bukkan ismét elő: egy fügefa árnyékában szoptatta a farkasanya Romulust és Remust. Sőt! Ádám és Éva fügefa levelét viselték. A Biblia is sokszor tesz említést erről a gyümölcsfinomságról.
Sok zöldséget és gyümölcsöt tartanak számon vágyserkentőként, de ezek közül is a füge az egyik olyan, mely túlszárnyalja a többit. Elősegíti a koncentrációt, és nagyon jó boldogsághormon-fokozó. Cinktartalmánál fogva segíti az ivarmirigy és a szaporodó szervek működését (főként a férfiak esetében). Ezen túl a spermiumok számát is emeli, illetve prosztatapanaszokra is kiváló ellenszer. Magas káliumtartalmánál fogva jó hatással van a szívműködésre, hozzájárul a vér savtalanításához, így a szervezet felélénküléséhez. Ezenfelül találhatók még benne B-vitaminok, kalcium, foszfor és vas is.
A füge sokféleképpen felhasználható: fogyasztható frissen, szárítva, sütve, illetve készíthetünk belőle nyalánkságot, de édes-sós ételt is. Nézzünk néhány receptet!
Sajtos füge szufflé
(1 főre)
2 friss füge
120-150 g zsíros sajt
25 g dió
1 kk. olívaolaj petrezselyemmel és fokhagymával keverve
Kenjünk ki egy szuffléformát az olívaolajos keverékkel, majd tegyük rá a sajtot és a durvára vágott diót. A tetejére helyezzük rá a félbevágott fügéket, és meleg sütőben süssük 20-25 percig. Tálaláskor meglocsolhatjuk mézzel, és szórhatunk rá egy kevés borsot és petrezselyemzöldet is. Jó étvágyat!
Fügés bagett
(1 főre)
2 bagettszelet
1-1 kk. olívaolaj
2 db érett füge
30 g sonka
balzsamecet
bors
A bagettszeleteket megpirítjuk, majd meglocsoljuk olívaolajjal. A sonkát ráfektetjük a szeletekre, majd a fügéket félbevágjuk, és ráhelyezzük a sonkára. Meglocsoljuk olívaolajjal és szórjunk rá egy kevés borsot . A tetejét díszíthetjük friss mentalevéllel. Előételként kiváló!
Csokis füge
(1 főre)
2 db érett füge
0,5 dl vörösbor
35 g feketecsokoládé
fahéj
Az érett fügéket egy éjszakára vörösborban áztatjuk. Másnap a feketecsokoládét megolvasztjuk, hozzáadjuk a fahéjat. A vörösborban áztatott fügéket egy tálra rendezzük, majd a csokoládés öntettel meglocsoljuk. A tetejét díszíthetjük menta- vagy citromfűlevéllel.
Itt nemcsak a füge járul hozzá a vágy fokozásához, hanem a fahéj is serkentőleg hat. Egy pohár vörösbor mellett biztos a siker! Sőt mi több, ha egy aromalámpát is meggyújtunk, amelybe jázmin illóolajat csepegtettünk, biztosan elcsábíthatjuk a párunkat!
Írta: Solymosi Dóra Sára
Fotó: Solymosi Dóra Sára
783 megjelenés
543 megjelenés
Kardamom
2397 megjelenés
avagy az indiai konyha egyik gyöngyszeme
932 megjelenés
Ti hallottatok már a karobról?
Amikor Máltáról hazatértünk, a család egy helyi gyümölcsökből készült likőrválogatást kapott ajándékba. Volt köztük ismertebb, mint a narancsból készült ital, de a karobból készült üveg előtt mindenki tanácstalanul állt.
Magoljunk!
Az olajos magvakról általában az a nézet terjeng, hogy egészségtelenek, hizlalnak, pattanásossá és zsírossá teszik a bőrt. De nézzünk csak utána ennek egy kicsit jobban!
Itt az új gasztroőrület: gombatermesztés otthon
Az Amerikai Egyesült Államok gasztronómia rajongói körében új divat hódít: a hobbikertészkedésen túl egyre többen termelnek gombát otthon.






