Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó

Sokszor bizonyították már a mondást, miszerint „az emberi leleményességnek nincs határa”. Ez az állítás halmozottan igaz egy mindenre elszánt, sörkedvelő ember esetében.


Az interneten, a tévében, vagy akár baráti társaságban is tapasztalhatjuk, hogy se szeri, se száma a sörnyitás módszereinek. A jól ismert másik sörösüveggel vagy ajtózárral történő kupaklepattintáson kívül millióféle egyéb technika is létezik. Az ügyesebbek (vagy szomjasabbak?) könnyedén meg tudnak szabadulni a kupaktól akár fakanál, gázpalack, műanyag vízipisztoly, esetleg egy tányér segítségével is.

Persze mennyivel elegánsabb, ha nem valami éppen kéznél lévő, alkalmi eszközzel, hanem előre gondolkodva, egy bekészített sörnyitóval tesszük szabaddá az utat ajkunk és a behűtött, habos ital között.

Melyik az a hely, amelyik egyenesen kiállt egy jó pohár sörért? Naná, hogy a strand. Ahova persze szeretünk a lehető legkevesebb cuccal kell érkezni: papucs, törülköző, fürdőruha  és semmi egyéb.

Ezért nagy találmány a Bottle Betty márkanév alatt kapható sörnyitóval felszerelt bikini. Hát nem teljesen mindegy a fürdőruha megjelenésének és trendiségének szempontjából, hogy egy műanyag lapocska vagy egy dizájnos, fém sörnyitó adja meg a bikini különlegességét? Úgy gondolom, a fürdőruha - mint viselet - szempontjából mindegy, a hasznosság szempontjából viszont közel sem az.

Uraim! Képzeljétek el azt a jelentet, amikor a strandon végigvonuló, feszes bőrű, vizes testű  Baywatch lány odalép hozzátok, rátok mosolyog és a bikinijének valamely részével kinyitja a sörötöket. – Na, milyen?


Írta: Sipos Alexandra

További cikkek

Welcome Back

egy klasszikus új köntösben!

Ha az ember Londonra gondol, vannak olyan dolgok, amelyek gondolkodás nélkül, azonnal beugranak emlékezetünkbe. Ilyen a Big Ben, a Tower, a Soho, a pubok, az újságpapírba csomagolt hal és sültkrumpli vagy a tradicionális angol reggeli. Emellett az angol főváros képéhez hozzátartoznak a fekete taxik és az emeletes piros buszok.

Vadászat a vörös fényre

Ha valakinek van otthon macskája, az pontosan tudja, hogy egy apró fonaldarabbal, egy kis labdával vagy egy műegérrel mekkora örömet lehet a kis kedvencnek okozni. Ennek a továbbfejlesztett verzióját mutatja be például az az évek óta létező Youtube-videó, ahol egy kismacsek a lézervilágítású pont után szaladgál.

Újdonság a víz alatti élethez

Amikor kisebb voltam, és nem tudtak kiimádkozni a fürdőkádból, a szüleim mosolyogva mindig azzal fenyegetőztek, hogy egyszer még úszóhártyáid fognak nőni, ha így folytatod. Nos, ez mára nem csak vicc, hanem egy reális lehetőség.