bejelentkezés

elfelejtett jelszó pótlása
  • sztori
  • kütyü
  • gasztro
  • életmód
  • divat
  • program
Amikor a telefonkönyv arcokat rejt
Amióta az internet és a digitális technikák ennyire elszaporodtak, nem igazán jelennek már meg a háztartásokban az évente lecserélendő telefonkönyvek. Pedig emlékszem, régen mindig levelet kaptunk, amikor az újat el kellett hozni, majd a régit vagy visszaadtuk vagy a papírgyűjtés akcióba mentek.
Az emberi vászon
A világ turistaparadicsomainak nevezett nagyvárosokban sétálgatva, rengeteg úgynevezett élő szoborra bukkanhatunk. Ezek az emberek kifestik magukat, beöltöznek, és hihetetlen önfegyelemmel akár órákig képesek mozdulatlanul állni, kitéve az időjárás viszontagságainak.
Az adrenalin próbája
Az embereknek léteznek félelmei. Van, aki a pókoktól, kígyóktól fél, mások a sötétségtől, a leggyakoribb fóbia mégis a tériszony, a magasságtól való félelem. Az ebben szenvedők magasban szédülni kezdenek, légszomjjal küzdenek, és az ájulás kerülgeti őket. Gyakran ehhez már az is elég, hogy elképzelik, mi történne, ha odafent lennének.
A Legoból készült kontinens
Ha megkérdezed őket, mi volt a kedvenc játékok gyermekkorukban, a fiúk nagy része azt a választ fogja adni, hogy imádott Legóból városokat, autókat, életeket felépíteni. Legtöbbjük a mai napig a padláson őrzi az apró elemeket, hogy a következő generációnak adja tovább.
Sajátos élmény a tenger alatt
Jason deCaires Taylor víz alatti szoborparkja
Láttatok már korallokat? Fogtatok már a kezetekben? Tudtátok, hogy ha letörtök egy koralldarabkát, az csak évtizedek nehéz munkájával fog ott visszanőni?
Minden elveszett
Szinte nincs is ember, akinek ne lenne olyan létfontosságú anyaga a számítógépén, amelynek elvesztésével ne okozna nagy problémákat és bosszúságokat magának.
Irodai önszórakoztatás
Visszavonhatatlanul itt az ősz, sőt már a tél is a vállunkra tette a kezét. Nincs is annál lehangolóbb, mint késő délutántól szürkületben, majd egy kicsit később teljes sötétségben az irodában robotolni. Kell valami, ami feldobja a napunkat, amitől nevetésre görbül a szánk, hogy végül úgy érezzük, "jé, milyen gyorsan elrepült ez a nap".
GAP mindörökké?
A közösségi média ereje
Azért hihetetlen, hogy világmárkák döntéseit befolyásolhatják internetes hozzászólások és postok, online hadjáratok. A GAP angol ruhamárka az elmúlt hónapokban megtapasztalhatta, milyen nyomás érkezhet az interneten keresztül.
Hegyesfülűek
Hol vannak már azok az idők, amikor aggódtak a tinik szülei, hogy a gyerektetoválást varrat magára, esetleg a nyelvébe tetet egy csillogó pírszinget. Más korban élünk most a földön. A lányok egyik legújabb hóbortja, hogy fülükből levágnak, jobb esetben levágatnak egy darabot.
Mire jó a koszos szélvédő?
A városban sétálva számtalanszor láthatunk poros kocsikat, amikre a vicces kedvű járókelők az ujjukkal rajzoltak vagy feliratokkal örökítették meg ottjártukat. A leggyakoribbak a szivecskék, különböző szerelmi vallomások és mosolygó arcocskák, de előfordulnak olyan írások is, amelyek a sofőrt buzdítják azonnali kocsimosásra. A jelenség olyannyira elterjedt, hogy kedvenc írónőm egyik regényében a lánykérést helyezte el a szélvédőn.
Művészet egy apró gurigába zárva
Emlékszem, általános iskola alsó tagozatában rengeteg olyan feladatot kaptunk rajz- és technikaórákon, hogy valamilyen tárgyat a mindennapi életünkből kellett átalakítani. Ezeket az alkotásokat utána ajándékozhattuk, kiállíthattuk, igazából az idősebb generációk otthonaiban a mai napig fontos szerepet töltenek be.
Újabb döglött állati remekmű
Chris Trueman hangyákkal fest
A kaliforniai Chris Trueman 200 ezer döglött hangyából festette meg (rakta ki) egyik kedvenc gyermekkori fotóját. Úgy látszik, a kortárs művészeket igen erős szelek sodorhatják a gyilkos művészetek irányába. Mi jöhet még?!
A színek hatása
Már régóta foglalkoznak a tudósok, filozófusok és nem utolsósorban festők a színekkel és hatásukkal. Goethe 1810-ben kiadott színtanában például a pirosat egyszerre a komolyság és a méltóság, de éppen ennyire a lenéző jóindulat és az igézés benyomását is keltő színnek tartja.
Művészet papírból
Chris Gilmour angol művész, hatalmas dolgokat készít papírból. Szoborszerű alkotásai életnagyságú autók, motorok, hangszerek - a legapróbb részletekig kidolgozva. Célja egyszerűen: játék a képzelettel és a valósággal.
Új módszer az iskolák védelmében
Milyen módszereket ismertek az iskolák körüli közlekedés biztonságosabbá tételére? Magyarországon, úgy tudom, főleg a fekvőrendőrök és a lassításra felszólító táblák vannak használatban, míg az amerikai filmekben például idősebb diákok figyelnek a gyalogátkelők biztonságára.
6830 pár cipő emlékezik
Több százezer kínai állampolgár vesztette életét 1943 és 1945 közötti kényszermunkára fogások közepette. A több ezer fekete, egyforma cipő jelképe a II. világháborúban elesettek emlékének és az útnak, amelyhez szimbolikusan kapták a lábbeliket: odaát új és jó utakon járhassanak.
Szabadesés a házasságba
Manapság rendkívül népszerűnek számítanak a különleges helyeken és körülmények között megkötött esküvők, történjen a gyűrűcsere akár a Karib-tengerben a víz alatt, akár a sivatagi dűnék között a levegőben.
Egy kedves gesztus sötét oldala
Ajándékot adni és kapni az egyik legkedvesebb, legfigyelmesebb gesztus, amivel önzetlenül örömet okozhatunk szeretteinknek. Az ajándék kézzelfogható jele annak, hogy valakire gondolunk, valakit szeretünk, és a természetes önzést feledve értékeinkből neki szánunk egy részt. Mégis, az ajándékozás bonyolult pszichológiája könnyedén lehetővé teszi, hogy ezzel a kedves szokással visszaéljenek és önző érdekek elérésének eszközévé tegyék.
Utazás várban
Sokaknak talán egy világ körüli út álmaik vágya, mások a Nílust szeretnék egyszer látni, de olyanok is akadnak, akik megelégednének a görög tengerparttal is.
Honfoglalás, 1967
Kicsi neked Magyarország? Elégedetlen vagy a méretével? Nyugodj meg, országunknál nagyságrendekkel kisebb államok is léteznek.
A cerkaművész
Dalton Ghetti
Rossz az, aki rosszra gondol! Nem lepedőakrobatákról esik szó most, Casanovákról, akik művészi szintre emelik férfiasságuk játékát. Nem, ez a cerkaszobrász valóban alkot! Méghozzá grafitceruzák hegyéből. Azaz hegyére. Mütyürnyi szerszámaival hónapokig, sőt akár évekig is farigcsál, formáz és csiszol, amíg el nem készül a bámulatba ejtő miniatűrplasztika.
Ismeretlen kínai kisállat keresi őseit
Mit szólnátok, ha azt mondanám, a világon léteznek még fajok, amelyeket a mai napig nem sikerült azonosítani? Ha ezekre az apróságokra nézünk, mindannyiunknak vannak ötletei, mikre hasonlíthatnak, de pontos választ senki se tud adni.
Különös kutak Kuvaitban
Színes kutakat állítottak fel az utcákon a Perzsa-öböl partján fekvő, területét tekintve kicsi, de annál vagyonosabb ország, Kuvait fővárosában.
Vízre fel, sárkányhajók!
Június első hétvégéjén Fadd-Domborinál ismét vízre szálltak a sárkányhajók. Ezek a 12,5 méteres szépségek sárkányfejükkel és farkukkal igazi látványosságnak számítanak.
Lakk és latex
Egy fotózás kulisszatitkai
Bódi Sylvi szeptemberben megjelenő naptárának fotózása betekintést engedett a modellek és a divatfotózás kulisszatitkaiba.
Átkelés, kerülők nélkül
Nem érted el a zöld lámpát a zebrán, megvárod a következő fordulót, hogy átmehess a másik oldalra, ahonnan aztán a következőre juss, vagyis pont az átellenben lévő oldalra. Miért nem alakítanak ki egy zebrát egyszerűen átlósan?
Metropolisz fémkapcsokból
Sokszor a legegyszerűbb dolgokból születnek a legnagyszerűbb ötletek. Peter Root 100 000 fémkapocs felhasználásával építette fel metropoliszát. A művelet több mint 40 órát vett igénybe. Végül azonban lenyűgöző művészeti alkotás született!
Napernyőt Mianmarból
Tikkasztó hőségben egyre több ember sétál esernyővel a kezében idehaza is. Mennyivel szebb lenne a kompakt esernyő helyett egy kézzel és papírból készített napernyő, mondjuk Mianmarból.
Természetes egyetem
A vietnámi Ho Chi Minh városban található egyetemi város, a tervek szerint különleges adottságokkal rendelkezik majd. A Mekong folyó deltájába megálmodott kampusz tökéletes harmóniát alkot a körülötte lévő ökoszisztémával.
Virágszőnyeg
Több méter hosszú, pihe-puha virágszőnyeg hever a lábaink előtt. „Fűre (virágra) lépni tilos!”, de kétlem, hogy lenne bárkinek is szíve tönkretenni azokat a gyönyörű, virágsziromból készült szőnyegeket, amelyek minden júniusban beborítják Olaszország egyik nagy utcáját.
Túl csinos volt, hát kirúgták
Van egy nő, akit azért rúgtak ki az állásából, mert túl csinosnak találták. A munkahely, ahonnan kirúgták, a Citibank. Ez azért lényeges információ, mert a Citibank híres arról, miszerint előítélet- és diszkriminációmentes munkahelyként aposztrofálja magát.
Olajos művészet
A Mexikói-öbölben történt olajszennyezés minimum elgondolkodtatja az embereket, többségük egyszerűen dühös a történtek miatt, arra azonban kevesen gondolnak, hogy valamilyen jó dolgot is köszönhetünk a katasztrófának. Pedig így van.
Különleges agyklinika
Különleges agyklinika nyílt az Amerikai Egyesült Államok egyik nagyvárosában, Clevelandben. A gyógyászati központ elsősorban építészeti szempontból tér el a megszokottól.
Világbajnoki pólók
Vannak, akik nemzeti színűre festik az arcukat, a felsőtestüket, netán még a hajukat is a futball-világbajnokság és saját csapatuk tiszteletére. A helybeliek a vuvuzelák hangjával lelkesítik a játékosokat és szurkolótársaikat. Ám úgy tűnik, hogy a 2010-es foci-vb legkreatívabb szurkolói címét mégiscsak a hollandok vihetik haza.
Felszentelték az első női papot Olaszországban
Igencsak felborzolta a kedélyeket katolikus körökben a hír, hogy május 22-én, Rómában felszentelték az első női papot. Az ókatolikus vallást gyakorló szicíliai hölgy, Maria Vittoria Longhitano 35 éves, férjezett és gyermekkora óta arra vágyott, hogy pap legyen. A Vatikán tiltakozását fejezte ki az eseménnyel kapcsolatban. A szertartás természetesen nem a katolikus egyház berkein belül zajlott.
Zenélő aranyhal
Éneklő madárral gondolom már mindenki találkozott. Sokan egy erdő mélyén, kirándulás közben, kevésbé szerencsés társaik pedig reggelente ébrednek valamelyik énekes állat hangoskodására, esetleg képtelenek elaludni tőle.
Teltkarcsú idomok
Még hogy nem divat a teltkarcsúság? Épp ellenkezőleg! New Yorkban most a gömbölyded formáké és hölgyeké a főszerep.
Ugrás a Földre
A sztratoszféra határáról, 36 500 méter magasból hajt végre szabadesést hamarosan Felix Baumgartner. Úgy is mondhatnánk, hogy a világűr széléről ugrik a Földre.
Mihez kezdjünk 5 dollárral?
Ha a százforintos bolt gondolatától is irtózunk, és nem érezzük eléggé menőnek, itt egy olyan oldal, ahol értelmes dologra költhetünk el 5 dollárt (vagyis közel ezer forintot) anélkül, hogy antikos port kellene törölgetnünk magunkról.
A világ legfiatalabb hajósa
Jessica Watson, 16 éves ausztrál lány a legfiatalabb, aki egyedül, megállás és segítség nélkül hajózta körbe a földet. Hét hónapi vitorlázás, no és persze némi izgalom után, szombaton ért utazásának végére, Sydneyben.
Hollywood Hotel
Hollywoodról mindenkinek a sztárok, a filmek világa, a siker, a csillogás és a város felett díszelgő, hatalmas betűk jutnak azonnal az eszébe. A városba érkezőket természetesen megannyi elegáns, színvonalas, minden igényt kielégítő, s a mítoszt továbbépítő hotel várja. De úgy tűnik, lehet még tovább fokozni a fényűzést.
Tökéletes naplemente
Egy nyár végi, rózsaszínes narancsban úszó alkonyat, amikor puha felhőpamacsok díszítik az ég alját. A háttérben sziklás hegyek magasodnak, előttünk lágy vonalakat rajzol a réti ösvény… Ez a tökéletes naplemente, minden lány álma. De legalábbis minden lelkes amatőr fotósé.
Londonban az elefántok a sztárok
De nem az igaziakra kell gondolni, hanem egy - már nálunk is kipróbált - köztereket díszítő vidám, mégis nagy célkitűzést hirdető, figyelemfelkeltő akcióra.
Tükörember, mondd meg nékem
Furcsa szoborral találkozhattak a Los Angeles-i Griffith Park látogatói. A verőfényes délutánon a napra lehetett nézni, de a ragyogó külsőre nem.
A türelem új bajnoka
Gondoljunk csak bele, mennyire is vagyunk mi türelmesek valójában! Ki tudod várni a reklámbetétet a film közben? Vagy türelmesen ki tudod várni a buszt, míg megérkezik? Ugyan már, ehhez nem kell igazi türelem, ez smafu!
Egy nagy falat
Egy nagy falat építettek csokoládéból egy ínycsiklandozó kiállításra, a World Chocolate Wonderlandre.
Herendi Gábor Diploma előtt
Mike Nichols „Diploma előtt” című filmjének színpadi változatát április 24-én mutatta be a Madách Színház, Herendi Gábor rendezésében. A kispolgári életforma ellen lázadó Benjamin Braddock botrányos szerelmi háromszögének története az alapvetően filmrendezőként tevékenykedő Herendi Gábor számára is érdekes kihívás.
Az asszony, aki földet eszik
Él egy asszony Mongóliában, aki hétéves kora óta rendszeresen földet eszik, immáron negyven éve. Hogy mi visz rá valakit egy ilyen gusztustalan és egészségtelennek tűnő szokásra?
Tiszta, csillagos éjszaka a Paradicsomban
Ha az ember meghallja azt, hogy hawaii este, azonnal gyönyörű fűszoknyás lányok és tábortűz jut az eszébe… és mivel a főhős ritkán szokott egyedül kisétálni a tengerpartra csillagokat nézni, ilyen képeket nem sokat láthattunk.
Plüsskedvencek a világ körül
Ahogy az ismerősök képeit nézem a közösségi oldalakon, egyre többször kerülnek elő kulcstartók, plüsskedvencek és egyéb apróságok a világ leghíresebb helyei, épületei előtt pózolva. Ezt a poént először az Amélie csodás életének bolondos főszereplője lőtte el kerti törpékkel, de ma már több film fontos motívumává vált.
Ilyen lesz Anglia új jelképe
A világhírű szobrász, Anish Kapoor tervei alapján készül majd el Nagy-Britannia legnagyobb szobra, amely magasabb és merészebb lesz a New York-i szabadság-szobornál.
Hímes tojás mozaik
Oksana Mas, ukrán művésznő szokatlan mozaikot készített, hímes tojások felhasználásával.
Függő autók vagy autófüggők?
Carhenge
Ha azt mondom Stonehenge, mindenki tudja, mire gondolok. És ha azt mondom Carhenge?
Türelemjáték
Új Guiness világrekord született! A világ legmagasabb kártyaépületét készítette el Bryan Berg, amerikai építész. Ezúttal saját, 1992-es rekordját döntötte meg a makaói velencei kaszinónak kártyalapokból elkészített kicsinyített mása felépítésével. Több mint 190 000 lapot használt fel, és 44 napig dolgozott az épületen.
Halott próbababa a kirakatban
Nápoly egyik kirakata meglehetősen bizarr: egy körülrajzolt holttest fekszik az ablak mögött, a próbababák között.
Halott próbababa a kirakatban
Nápoly egyik kirakata meglehetősen bizarr: egy körülrajzolt holttest fekszik az ablak mögött, a próbababák között.
Te hogyan pörgeted a nyelvedet?
Hogy nyomod a sódert? Lököd a vakert? Forgatod a szavakat? Mondod meg a frankót? Nyomod a tutit? Jártatod a szádat? Közlöd a véleményed? Nyilvánítod ki az akaratod? Magyarázol? Nyökögsz? Kommunikálsz? Pofázol? Csivitelsz? Szólsz? Szövegelsz? Kijelentesz? Nyilatkozol? Kinyilatkozol? Dumálsz? Fecsegsz? Csacsogsz? Csevegsz? Karattyolsz? Rizsázol? Tudod te, mit beszélsz egyáltalán?
Fényreklámtemető
Hova tűnnek a régi fények, miután kialszanak?
Las Vegas fényei ma is azzal a reménnyel és buja bájjal hívogatják a kalandra kész turistákat, mint annak idején. Most is a szórakoztatás, a szerencsejáték fellegvára, „a világ szórakozató központja”. Úgy tetszik, Las Vegas fényei örökké égnek, holott ez csak részben igaz. A régi fényeket elnyelte a múlt, s a jövő újakat varázsolt helyükbe.
Csinálják a macák a kupit
Dj Matzaa és U'dyt
Hogy néz ki két huszonéves diáklány estéje? Hétfőn körülnéznek a városban, kedden buli, szerda parti, csütörtök naná, péntek eleve, szombat kihagyhatatlan, vasárnap csak azért is. Ha pedig ezt legalább egy szemeszteren keresztül csinálják, akkor abból nem egy ötös zéhá, hanem egy dj páros keletkezik. Matzaa & U’dyt legalábbis így született.
Magas volt Mona Lisa koleszterinszintje?
Egy rejtélyes, megismételhetetlen, megfejthetetlen, mégis mindenki által ismert örökkévaló mosoly. Mona Lisa titokzatos személyének megfontolt, bölcsességet sugárzó mosolya a művészettörténet talán egyik legnagyobb talánya, melyre számos elmélet és kutatás próbált magyarázatot találni.
(F)eltűnés
Hogyan lehet eltűnve feltűnni?
Mit látsz a képen? Igen, egy homlokrakodót. És még? Segítek picit. Látod-e a bal első kerék előtt álló embert?
Egy stadionméretű bankfiók
Belegondoltatok már abba, hogy mennyi mindenre lehet használni azokat az óriási területeket, amelyeket manapság bankfiókokként üzemeltetnek? Nos, az Allied First Bank vezetősége igen, és arra jutott, hogy ki kéne végre találni valamit, ami túlmutat a saját profitorientáltságukon, és meg kéne próbálni valamivel segíteni a közösséget is.
Megőrjít a főnököm!
Egy ideális világban az ember főnöke kedves, empatikus, motiváló, rengeteget lehet tőle tanulni, és sorolhatnám még a pozitív tulajdonságok sorát. Persze egy ideális világban az alkalmazott is más, mint a mai valóságban. De beszéljünk most a vezetőinkről.
Eldobható művészet
Chemming Boeyt zavarhatta, hogy a világ minden táján használatos hungarocell poharakon nincsen minta, mint ahogy a szokványos bögréken. Olyannyira hiánypótlásért kiáltónak érezte ezt, hogy nem átallott cselekedni, még 2006-ban.
A tengeralattjáró memóriakártya
Van egy ismerősöm. Valahányszor nyaralni megy, minden alkalommal talál egy fényképezőgépet. Nem tudjuk, hogy csinálja, de legyen szó hóról, homokról, sárról, ahol ő jár, tuti előkerül egy digitális masina. Ilyenkor persze azonnal megnézi a képeket, hátha valami kiderül a tulajdonosról, de ritkán jár így sikerrel. Nos, történetem főszereplőivel épp az ellenkezője esett meg.
Mesés kavalkád az Atlasz-hegység árnyékában
Marrakesh, a „vörös város”. Ha azt nézzük, hányadik legnagyobb városa Marokkónak, akkor a rangsorban negyedik helyen találjuk, ha azonban Marokkó legelvarázsoltabb, legmesésebb városát keressük, akkor kétségkívül az élen áll.
2D-ből 3D
Mi az?
Lehet gyerekjáték, művészi alkotás vagy a mérnöki munka segítője. Mindez egyetlen papírlapból.
Hófehérke és nyolc gyermeke
Egyévesek Suleman nyolcas ikrei
Most egyévesek Nadya Suleman nyolcas ikrei. Az Octo-Mom néven elhíresült amerikai anyuka tavaly azzal vált híressé, hogy nyolc gyermeket hozott világra, egyszerre. Mint utóbb kiderült, a már meglévő hat idősebb gyermeke mellé.
Jéghotel, ahol a fagyos fogadtatás a lényeg
Ahhoz, hogy a luxus hotelek boldoggá és elégedetté tegyék vendégeiket, egyre többet kell nyújtaniuk. Napjaink divatja azt diktálja, hogy a maximális komfort mellett egyre extrémebb körülményeket illik teremteniük.
Egy férfi női főszerepben
A társadalmakat szerte a világban áthatja egyfajta nemiségbeli változás: sokszor halljuk, hogy metroszexuális, androgün, és azt, hogy női és férfi szerepek. Előbb a férfias nők jelentek meg, de most már – talán erre válaszul -, egyre több a nőies férfi.
Valentin-napi tippek
Amióta betolakodott a Valentin-nap az életünkbe, nincs az a megnyugvás, amit karácsony után szoktunk érezni. Az ember kiajándékozta magát legalább fél évre, elégedetten hátradől, és örül annak, hogy végre nem kell izgalmas és érdekes ötleteket agyalnia.
Az a bizonyos csókjelenet
A színészek életében viszonylag gyakori eset, hogy a színpadi szituáció és a darab története szenvedélyes, szerelmes csókot követel meg tőlük. Ez a legritkább esetben történik valódi szerelmespárok között, sokkal valószínűbb, hogy csak „kényszerből”, a szerep kedvéért kell belevágni a csókozódzásba, az éppen aktuális – nem vonzalom alapján kiválasztott – partnerrel.
A jég és a hó mesebirodalma
Kína fagyos és hideg északi tartományának, Heilongjiang fővárosának lakosai kreatív tradíció megteremtésével használták ki a kegyetlen telet, és tették színesebbé a sötét és borús évszakot. Harbin városában immár több évtizede megrendezik a ma már világhírűvé vált hó- és jégfesztivál, egy különleges, hóból és jégből épített mesés csodaváros élményét nyújtva a látogatóknak.
Fúziós stop motion
Kutiman
A mai világban, amikor az egyszeri zeneszerető ember csak legyint az olyan stílusokra, mint a gótikus–hip-hop–funk–metal, nem könnyű bekategorizálni valamit, amiről azelőtt még senki sem hallott. Kár is próbálkozni. A most következő előadóról legyen elég annyi, hogy jó. Nagyon.
Közlekedés van, nadrág nincs
No Pants Metro Ride
Budapest tömegközlekedését az utóbbi időben sok minden jellemezte, csak az nem, hogy észrevétlenül beleolvadt volna mindennapjaink gondjába, és segítette volna az életünket. Vagy a hideg miatt fagytak le a buszok, vagy egyáltalán nem is voltak buszok.
Még hogy télen nincsenek virágok...
De bizony vannak és, hogy mi mindent lehet művelni velük? Kérdezzétek meg Gyenes Szilvia virágmágust. Vigyázat, patetikus leszek, róla csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, aki nem bírja, ne olvassa, csak nézze az alábbit!
Próbáltad már a szánkózást bikiniben?
Ha nem kaptál idén megfelelő és neked tetsző télikabátot vagy csizmát, ne gondold, hogy akkor rá sem teheted a lábad az idei hóra. Miért strapálnád magad a téli outfit beszerzésével, ha anélkül is remekül érezheted magad odakint? Nem hiszed?
Namaste, avagy a sherpa fitnesz
Megannyi a valósághoz gyakran kevés kapcsolódási pontot mutató sportolási és fitneszmódszer hódit napjainkban. Íme azonban egy olyan mód, amivel könnyebbé és kevésbé fárasztóvá tehetjük hétvégi túráinkat.
Védekezz!
Míg a közvélemény megdöbbenéssel fogadta, hogy a Cambridge Egyetem hallgatói között ajándékként osztogatott óvszereket kilyukasztották, addig Milánóban ennél sokkal okosabban, rendhagyó akcióval hívták fel a figyelmet az AIDS elleni küzdelemre.
Harcos pókok a felkelő nap országában
Amikor japán harcosokra gondolok, először a világszerte ismert szamurájok jutnak eszembe. A könyörtelen, de önfeláldozó harcosok, a lovagias viselkedés megtestesítői, akik a szégyen helyett inkább a halált választják.
Moneyfacing
Pénzre veled!
Gondolkoztál már rajta hogyan mutatnál mondjuk egy burmai 100 kyatoson vagy egy nepáli 100 rupiáson?
Édes ajándékok
Mit szólnál a következő ajándékok valamelyikéhez karácsonyra? Oldtimer autó, pénzzel teli széf, tank, fregatt. Vagy inkább valami különleges és finom édességet, desszertet szeretnél? Ez is megoldható. Van egy amerikai férfi, aki kérésedre bármelyiket elkészíti neked, hiszen ő egy igazi ezermester.
Tiéd lehet Edward és Bella
Stephenie Meyer bestsellere, az Alkonyat alapján készült film hihetetlen sikere után a novemberben mozikba kerülő második részt is izgatott várakozás előzte meg.
London, az egészséges város
Megújultak London jelképei. Gyakorlatilag mindegyiket újra felépítették, pedig sehol nem hallhattál róla, hogy statikaproblémákkal küzdöttek volna.
Idd meg a gyerek babáját
Mit látunk a képen? Talán woodoo babát? Afrikai termékenység istennőt? Egyiket sem. A képen „feketehajú Mr. He”-t látjuk…. és most nem a mosolygó fiatalemberre gondolok.
Lenni vagy nem lenni?
Kérdezte az amerikai mogyoró
Homokóra, amely az idő rabja, reggeli könnyed kávét fogyasztó ham and eggs, kötőtűvel átszúrt vérző pamutgombolyag, önmagát kereső puzzle-darab a kirakós játék megannyi egyéb darabja között. Miről beszélünk???
Gyümölcsös mese
A világ tele van tehetséges képzőművészekkel, akik nemcsak a vásznon képesek nagyot és maradandót alkotni, hanem akár az utca kövén is szemet gyönyörködtető műalkotásokat hoznak létre.
A szobrászat hálójában
Szobrot készíteni nemcsak agyagból, kőből vagy egyéb, évszázadok óta használt anyagokból lehet, hanem akár drótból is. És ha azt gondolnánk, a drótszobrok elnagyoltak vagy csak avantgárdak lehetnek, hát nagyot tévedünk.
Liliput
lencsevégen
Szeretem a makrofotókat, mert környezetünknek olyan darabjait mutatják be, amelyek mellett hajlamosak vagyunk elmenni.
Fogpiszkálóból
miniváros
A sima fa fogpiszkáló egyike a világ legegyszerűbb használati tárgyainak. Hétköznapi anyagból készült, hétköznapi célokra használt hétköznapi tárgyról van szó, melyre az emberek többsége nem sok figyelmet és gondolatot fecsérel.
Diana hercegnő
megrajzolva
Írtak már könyvet róla, készült film is, kiállításokon mutatták be ruháit, régi fényképeit, és róla szóló bejátszások százai lelhetők fel az interneten. Most pedig az amerikai Bluewater Production képregényt készített Diana hercegnő életéről.
Ütős álca
Milyen agyament ötletelés szüleménye lehet az, hogy egy betöréshez úgy álcázzuk magunkat, hogy fekete alkoholos filccel összefirkáljuk a képünket?
Péntek 13
Készítsük a nyúllábat?
Ahogy a novemberi terveimet rendezgettem a naptárban, meglepődve tapasztaltam, hogy november 13. pénteki napra fog esni. Mivel szeretem a saját kezemben tartani a dolgokat, utánanéztem, mit kell ahhoz tennem, hogy biztosan mellémszegődjön a szerencse.
Burger King 7
vagy Big iMac?
A Windows 7 Japánba is megérkezett! Ennek a legjobban a Burger King vásárlói örülhettek, mivel a cég az örömhír hallatán úgy döntött, segít azon felhasználóknak, akik a telepítés alatt csak ülnek a gép előtt a homokórát bambulva. És hogy hogyan?
Terekbe font testek
Willie Dorner
Ha valakit megihlet a két fal közötti rés, a telefonfülke melletti pózna vagy a kiugró járdaszegély, annak van fantáziája. Ha továbbgondolja, és elkezdi másként látni az unalmas tereket, akkor van benne kreativitás.
Fába faragott
gyermeki fájdalom
Bámulatos szobrokat farag fából Gehard Demetz. A misztikus alkotóról kevés információnk van, így művészetének és munkáinak megértéséhez marad a puszta képzelet, az intuíció és empátia, valamint felvillanó emlékeink gyermekkorunkból.
Hagyjunk nyomot
a világban!
Sokan törekszünk erre, hiszen minden ember számára létszükséglet, hogy elismerjék őt magát, vagy azt, amit véghezvisz. Sokszor hallani, hogy a Maslow-piramis mintha a feje tetejére állt volna, ami természetesen csak részben igaz.
Emlékezünk még
a halottainkra?
Láttál már születést? És halált? Ma a halottainkra emlékezünk. De mit jelent a halál nekünk, távol a kórházaktól, és mit jelent a halottnak a koporsó fedele alól?
Az egykori nagyhatalom
Liliputtá avanzsált
Emlékezzünk csak az egykori német nagyhatalomra, Hitlerre, a félelmetes háborúkra, Németország megosztottságára, a rengeteg áldozatra. A hatalom sem tart örökké, a vesztesekből bármikor lehetnek győztesek, ahogy az óriásokból akár törpék.
Elveszve
a havason
Ha a történet egy bulvármagazin hasábjain szerepelne, akkor a rövid szereplőbemutatás után már felületesen ismernénk néhány mindenre elszánt, magabiztos hegyjáró embert, akik egyike úgy olvassa a völgyek kusza vonalait, mint jósnő a tenyér redőit, hiszen a környéken élt évtizedeken keresztül.
Utcai harc
a közömbösség ellen
Rendszeresen járok családi látogatás céljából Szegeden, így már elég jól ismerem a városnak azt az arcát is, amit egy átutazónak nem biztos, hogy elsőre megmutat.
A kék-fehér szigetek
Kalandvágyó turista nem jelöli meg az első három legvonzóbb úti célja között ezt a helyet, ami talán annak köszönhető, hogy a görög szigetek tipikus nyaralóhelyként híresült el.
Vajon szétszedni is
olyan érdekes, mint összerakni?
Van egy mondás, miszerint ember tervez, Isten végez, de fennáll az a lehetőség is, hogy ember tervez, és ember is végez.
A lustaság
dícsérete
Hajnali fél tíz van, kilencedszer nyomod ki a szundit a telefonodon, nem hogy el kellett volna indulnod, de már rég bent kellene lenned a cégnél, hogy építsd a kapitalizmust, te mégis most fordulsz a másik oldaladra, pedig, ahogy mondani szokás: hasadra süt a nap.
Miért izzadnak
a nők?
Sokkoló és megdöbbentő tény a 21. század modern világában, hogy bizony a nők is izzadnak. Ezt a különös jelenséget egyesek természetesnek, mások viszont visszataszítónak találják. Utóbbiakhoz szól ez a rövid kis írás.
140 éve született
Mahatma Gandhi
„Az erőszaknélküliség a tökély egyik állapota. Jelenti a célt, amely felé az emberiség természettől fogva, ha talán öntudatlanul is, halad.”
Meg tudnád
tenni?
2009, Magyarország. A Bükkben szépen, csendben tájfutó világbajnokság zajlik. A hatnapos rendezvény alatt 43 ország több mint 360 versenyzője teszi próbára tehetségét közép- illetve hosszútávon, váltóban és sprintben.
Kelet és Nyugat
határán
Ritkán merészkedik hazánkfia az isztambuli bazárok bőrkabátkínálatánál és az antalyai strandok bulizónájától messzebb, pedig ez a Kelet és Nyugat határán fekvő, végtelenül barátságos ország több hónapra elegendő látnivalót kínál azoknak, akik nem félnek felvenni a ritmust, és elvegyülni a török forgatagban.
Egy nem futballrajongó
feljegyzései
Nem is olyan régen, egy kedves ismerősömnek köszönhetően, élő közelségbe kerültem a híres-neves Manchester Unitedhez, mivel ott “szurkolhattam” végig a Premier League első fordulóját az Old Traffordon, a csapat otthonában.
Felfedező
a 21. századból
Mit vinnél magaddal, ha át akarnád szelni a világ egyik legnagyobb homoksivatagát?
Építsünk házat!
Na de pont így?!
A szakemberek azt mondják, a gyermek fejlődésében nagyon meghatározó az első 5-8 év.
Ékszerdoboz
Szlovéniából
Nem is olyan messze, Ljubljanától 50 km-re található egy csodálatos kisváros: Bled.
Szülinapi
rekordkísérlet?
James Burton amerikai gitáros, aki többek között Elvis Presleyvel is gitározott, augusztus 21-én ünnepelte 70. születésnapját.
Koravén
világ
Gyanútlanul kikanyarodom Rákospalotánál az M3 felé, amikor a sarki utcatábla felett meglátok egy angol nyelviskola hirdetést. A felirat így szól: "angol nyelvtanítás 3 hónapos kortól 14 éves korig". Ööö...
Átkelés
Annapurna és a Dhaulagiri között
Nepál, a titokzatos volt hindu királyság a Himalájában, számtalan arccal rendelkezik a 8000 méteres csúcsok rideg csendjén kívül. Számos túraútvonal kínálkozik a hegyóriások lábáig, kezdésnek a legkönnyebbet, a Jomson trekkinget ajánljuk figyelmetekbe.
Albérlet
a tejúton
Budapest kerületeiben elmerülni sokkal líraibb, mint, ahogy azt 1873-ban elképzelhették a keménygalléros hivatalnokok. A rideg római számok mögött külön világok rejlenek, ezt már akkor sejtettem, amikor ideköltöztem. A városrészek eklektikáját idegenként még csak érzi az ember, szivárog a bőre alá, ahogy jár-kel. Később már automatikusan jelez a szervezet.
másképpmintmások.hu - és te hogyan csinálod?
impresszum
Copyright © 2009 – másképpmintmások.hu
kitalálta és az AXA megbízásából működteti a hat