Vajon szétszedni is

olyan érdekes, mint összerakni?

Van egy mondás, miszerint ember tervez, Isten végez, de fennáll az a lehetőség is, hogy ember tervez, és ember is végez.


Ez utóbbi felállás határozta meg a James May-féle Lego ház születését és halálát is.

Játék felnőtteknek

Korábban már hírül adtuk, hogy James May, angol úriember lakható nagyságú lego házat épít igazi lego darabokból. Az előző cikkben még arra buzdítottunk mindenkit, hogy ha szeretne hozzájárulni a kezdeményezéshez, és van tőkéje (azaz használaton kívüli legoja), küldje el a házépítőknek. Az akció véget ért, sőt! Mivel az elkészült házra kedd reggel nyolc óráig nem érkezett vásárló – aki ingyen elvihette volna -, szeptember 22-én, napokkal az építkezés befejezése után le is bontották a közel 3,3 millió lego darabból álló kétemeletes, életnagyságú házat. Hozzá kell tennünk a történethez, hogy lakberendezési tárgyak is készültek a házhoz, úgymint, kenyértartó, vízforraló, és kenyérpirító. Továbbá nem mint használati tárgy, de mindenképpen kiegészítő elem: Fusker, a macska is elkészült, természetesen szintén legoból.

Közel 1000 önkéntes építette napokon keresztül a 20 láb magas házat, de kedden láncfűrész végzett a senkinek nem kellő építménnyel. Az eredeti tervek szerint a Legoland átvette volna az épületet, de annak Windsorba való áttelepítésének költségei (100.000 dollár) túl magasra rúgtak ahhoz, hogy a terv valósággá válhasson.

A bontásra azért (is) van szükség, mert ősz lévén, a szőlőföldön, melynek közepére épült a ház, szükségeltetik végre a szüretelés, egyszerűen útban van a hatalmas játék. Szomorú hír a bontás, hiszen gondoljuk csak el, milyen kedves játszóházat lehetett volna belőle kialakítani – főleg, ha egy kicsit forgalmasabb helyre épül a sok gyermek álmát megvalósító remekmű.

 

Írta: Kovács Erika
Fotó: profimedia.hu

További cikkek

Amikor a telefonkönyv arcokat rejt

Amióta az internet és a digitális technikák ennyire elszaporodtak, nem igazán jelennek már meg a háztartásokban az évente lecserélendő telefonkönyvek. Pedig emlékszem, régen mindig levelet kaptunk, amikor az újat el kellett hozni, majd a régit vagy visszaadtuk vagy a papírgyűjtés akcióba mentek.

Az emberi vászon

A világ turistaparadicsomainak nevezett nagyvárosokban sétálgatva, rengeteg úgynevezett élő szoborra bukkanhatunk. Ezek az emberek kifestik magukat, beöltöznek, és hihetetlen önfegyelemmel akár órákig képesek mozdulatlanul állni, kitéve az időjárás viszontagságainak.

Az adrenalin próbája

Az embereknek léteznek félelmei. Van, aki a pókoktól, kígyóktól fél, mások a sötétségtől, a leggyakoribb fóbia mégis a tériszony, a magasságtól való félelem. Az ebben szenvedők magasban szédülni kezdenek, légszomjjal küzdenek, és az ájulás kerülgeti őket. Gyakran ehhez már az is elég, hogy elképzelik, mi történne, ha odafent lennének.