Egy olyan sokszínű ország, mint a miénk, büszke lehet nemzetiségeire. És annak is kell lennie.

Ezen a néhány ezer négyzetkilométeren együtt éljük mindennapjainkat, együtt éljük túl az áfa-emeléseket és a buszjegy drágulást, együtt lépünk az utcai pocsolyákba, és együtt szívjuk a közösen kitermelt szmogot is: együtt vagyunk nap mint nap.

De ismerjük-e egymást, egymás szokásait, zenéit? Illetve ki mennyit vett át a másiktól, mennyit épített be saját kultúrájába? A válasz nehéz, és a legtöbben nem is gondolkoznak el róla. És a legtöbben azok közül, akik nem is gondolkodnak erről, a legegyszerűbb utat választják saját identitásuk megőrzésére: gyűlölik a másikat. Pedig csak néhány perc kellene ahhoz, néhány jólirányzott figyelem, hogy észrevegye, több bennünk a közös, mint gondolnánk.

A ROMA IKON fesztivál a zenében próbálta meg felhívni a figyelmünket erre. Roma és magyar zenészek, egymás stílusát és szokásait tiszteletben tartva, mégis gazdagítva ritmust és életérzést, gyűltek össze, hogy egy fantasztikus estén megmutassák egymás kulturális értékeit, egy minden dallamot felölelő közös zenéléssel üzenjenek azoknak, akik még nem nyitottak a másik felé, holott ugyanott élnek: a mi mindennapos világunkban.


korábbi videókhoz
Video ajánló:
Az utca embere

1320 megjelenés

Képregény találkozó

1398 megjelenés

Főzőrandi

1364 megjelenés

Tuningshow 2010

978 megjelenés

Mese a problémákra

Ki ne szerette volna a meséket? Biztosan neked is van kedvenc meséd a gyerekkorodból, amelyet szívesen hallgattál, olvastál, és jó érzéssel gondolsz rá... de sokan nem csupán kiskorukban szeretnek mesét olvasni, hanem felnőtt fejjel is élvezik a képzelet világát.

Mintha Alice lennék és Csodaországot látnám

Friedenreich Hundertwasser (eredeti nevén Fritz Stowasser) 1928. december 15-én született. Az osztrák művész mára különleges építészeti alkotásairól ismert, melyekre jellemző a feltűnő színkavalkád, a hagymakupolás tetők és a háztetőn kialakított zöldtető-technológiával készült kertek. Egyik legismertebb háza Bécsben látható, én mégis inkább a darmstadti épületről szeretnék mesélni.

Tovább a korábbi cikkekhez