26 évesen az ember általában munkába áll, majd családot alapít, és évente egyszer nyaralni megy. Méder Áron nem tartozik ezek közé az emberek közé, ő ennyi idősen inkább világgá ment. Nemrég ért haza, ezért kicsit elbeszélgettünk vele erről-arról.
Méder Áron 26 évesen, villamosmérnöki diplomával a kezében döntött úgy, hogy nem áll be a sorba tekerni a mókuskereket, inkább egy alig 6 méteres tavi hajóval körbeutazza a Földet – egyedül. A merész vállalkozáshoz nem voltak komoly szponzorai, az apró vitorlást ő maga vásárolta meg 2004-ben, és újította fel két év alatt a csepeli kikötőben. Mint kiderült, különösebb céljai sem voltak az úttal – habár mi nagyobb cél lehet annál, mint megismerni a világot és önmagunkat. A Föld körüli út jelen esetben 30 ezer tengeri mérföldet jelentett, ami körülbelül 54 ezer kilométernek felel meg. A hosszú út 2006 szeptemberében kezdődött, majd 2007 novemberében egy féléves kényszerpihenő szakította meg a Fidzsi-szigeteknél, ahonnan 2008 júliusában indult tovább. A 3 éves világjárás végül idén szeptemberben ért véget, ekkor beszéltünk mi is az ifjú kalandorral.
korábbi videókhoz
1000 megjelenés
2431 megjelenés
849 megjelenés
Amikor a telefonkönyv arcokat rejt
Amióta az internet és a digitális technikák ennyire elszaporodtak, nem igazán jelennek már meg a háztartásokban az évente lecserélendő telefonkönyvek. Pedig emlékszem, régen mindig levelet kaptunk, amikor az újat el kellett hozni, majd a régit vagy visszaadtuk vagy a papírgyűjtés akcióba mentek.
Az emberi vászon
A világ turistaparadicsomainak nevezett nagyvárosokban sétálgatva, rengeteg úgynevezett élő szoborra bukkanhatunk. Ezek az emberek kifestik magukat, beöltöznek, és hihetetlen önfegyelemmel akár órákig képesek mozdulatlanul állni, kitéve az időjárás viszontagságainak.


