Ha valaki angolul szól hozzám némi akcentussal, azon nem szoktam meglepődni. Egy világnyelvet sok nemzet használhat, nincs ezzel semmi baj. Annál inkább meglepődöm viszont azon, ha angolul kérdezek és magyarul válaszolnak, angol akcentussal.

Egyik este biliárdozni szerettünk volna egy barátommal, de az egyetlen asztal foglalt volt a helyen, ahova mentünk. A két srác, akik játszottak, angolul beszéltek egymással, így én is angolul fordultam hozzájuk, hogy a következő körben beszállnánk a játékba. Értelemszerűen angolul is válaszoltak, hogy persze, majd szólnak a végén. Akkor lepődtem csak meg nagyon, amikor odajöttek az asztalunkhoz, és azt mondták: Gyertek játszani!

Owen és Sul két londoni srác, akik nyelvészetet tanultak Angliában, de úgy érezték, hogy a klasszikus, latin gyökerű nyelvekben nem találnak elég kihívást. Kedvenc tanárukhoz fordultak hát, aki azt mondta lelkes diákjainak: Tanuljatok magyarul!

És hogy miért? George Bernard Shaw, ír drámaíró (tehát az angolszász kultúra képviselője) az amerikai CBC-csatornának adott interjújában azt mondta: „Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit.”

És most legyünk egy kicsit büszkék arra, hogy magyarul beszélünk.


korábbi videókhoz
Video ajánló:
Kaszkadőriskola

412 megjelenés

Színezd újra!

864 megjelenés

Gyere a moziba be!

1419 megjelenés

Amikor a telefonkönyv arcokat rejt

Amióta az internet és a digitális technikák ennyire elszaporodtak, nem igazán jelennek már meg a háztartásokban az évente lecserélendő telefonkönyvek. Pedig emlékszem, régen mindig levelet kaptunk, amikor az újat el kellett hozni, majd a régit vagy visszaadtuk vagy a papírgyűjtés akcióba mentek.

Az emberi vászon

A világ turistaparadicsomainak nevezett nagyvárosokban sétálgatva, rengeteg úgynevezett élő szoborra bukkanhatunk. Ezek az emberek kifestik magukat, beöltöznek, és hihetetlen önfegyelemmel akár órákig képesek mozdulatlanul állni, kitéve az időjárás viszontagságainak.

Tovább a korábbi cikkekhez