Mára bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy a Nyugati tér megváltozott. Színesebb lett. Mindezt néhány fiatalnak köszönhetjük.
Ők az 1000% Csoport, akik szürke köztereinket színes, élvezhető felületté varázsolják. Például régi pinceajtókat, iskolai tűzfalat, vagy éppen a Nyugati téri felüljáró hídpilléreit. Ide a személyes névmásokat festették nekünk, élénk, kirívó színekkel, hogy elgondolkodtassanak minket. Hogy miről? Arra lesz elég időnk rájönni, hiszen az óriás műalkotást három évig biztosan élvezhetjük.
korábbi videókhoz
Padam
3722 megjelenés
3367 megjelenés
Festészet, homokból
2089 megjelenés
A Nyugati tér átváltozása
937 megjelenés
Amikor a telefonkönyv arcokat rejt
Amióta az internet és a digitális technikák ennyire elszaporodtak, nem igazán jelennek már meg a háztartásokban az évente lecserélendő telefonkönyvek. Pedig emlékszem, régen mindig levelet kaptunk, amikor az újat el kellett hozni, majd a régit vagy visszaadtuk vagy a papírgyűjtés akcióba mentek.
Az emberi vászon
A világ turistaparadicsomainak nevezett nagyvárosokban sétálgatva, rengeteg úgynevezett élő szoborra bukkanhatunk. Ezek az emberek kifestik magukat, beöltöznek, és hihetetlen önfegyelemmel akár órákig képesek mozdulatlanul állni, kitéve az időjárás viszontagságainak.


