Tintapacás képeket biztosan sok ember látott már – sőt csinált is életében –, legfeljebb nem tudta, hogy miféle mögöttes tartalma van egy-egy ilyen képnek.

Nem így Bagdy Emőke, aki a Rorscach-teszt néven ismert, a tudattalant vizsgáló projektív teszt egyik legjobb tudósa. A neves pszichológus legkedvesebb hobbiján, a verseken és a költészeten – itt és most József Attila példáján – keresztül mutatja meg nekünk, hogy milyen hatékony segédeszköz lehet ez egy szakember kezében, ha valakit behatóbban is meg szeretne ismerni – valójában néhány tintafolt alapján. 


korábbi videókhoz

Amikor a telefonkönyv arcokat rejt

Amióta az internet és a digitális technikák ennyire elszaporodtak, nem igazán jelennek már meg a háztartásokban az évente lecserélendő telefonkönyvek. Pedig emlékszem, régen mindig levelet kaptunk, amikor az újat el kellett hozni, majd a régit vagy visszaadtuk vagy a papírgyűjtés akcióba mentek.

Az emberi vászon

A világ turistaparadicsomainak nevezett nagyvárosokban sétálgatva, rengeteg úgynevezett élő szoborra bukkanhatunk. Ezek az emberek kifestik magukat, beöltöznek, és hihetetlen önfegyelemmel akár órákig képesek mozdulatlanul állni, kitéve az időjárás viszontagságainak.

Tovább a korábbi cikkekhez