Mindennek van ritmusa. Életünk minden pillanatát átszövi a valami és a semmi változása.
A gépek zakatolása, szívünk dobogása, a természet hangjai és a zene, akarva-akaratlan ritmussal és tempóval árasztják el az emberi érzékeket. Hol szabályos, hol szabálytalan, monoton, vagy változatos, alakíthatatlan vagy alakítható, tetszetős vagy idegesítő, hallható vagy látható.
Az emberi oldalról pedig, valakinek van érzéke hozzá, van, akinek nincs. Van, aki adja a ritmust, van a ki felveszi, és van, aki csak élvezi: „mindenki másképp csinálja” (LGT), de köze van hozzá.
Az egyik legősibb emberi zene a ritmus. Amikor az ember még természeti lény volt, és nem az urbanizáció büszke áldozata, környezete hangjaiból, a jó termés vagy a szerencsés vadászat érdekében illetve a közösség vagy a túlvilági istenek kegyeiért, örömében vagy bánatában a ritmust hívta segítségül, és olyan ütemeket dobolt vissza, melyek alapja a természeti ütemek.
Ezekre táncolt, kántált, imádkozott vagy mulatott, szórakozott. Aztán felismerte saját tehetségét és ritmusteremtő képességét, valamint azt, hogy miből lehet még hangszert csinálni, és eljutott a filharmonikusokon keresztül a rock bandákig, a puszta fakocogtatástól a minden regisztert átható hangözönig.
Da azok, akiket most szeretnénk bemutatni, visszatértek a gyökerekhez: a mai használati tárgyak hangjaihoz, és felhasználva a modern zenetudomány minden csínját-bínját, megfelelő humorérzékkel és nagy adag elszántsággal megáldva mindenből zenét csinál. Kerüljön a kezükbe bármi, és bárhogy. Zenebohócok? Igen, méghozzá a szó legnemesebb értelmében.
korábbi videókhoz
Lengyel Zsuzsa
2504 megjelenés
Pitti bácsi verset mond
3670 megjelenés
282 megjelenés
Amikor a telefonkönyv arcokat rejt
Amióta az internet és a digitális technikák ennyire elszaporodtak, nem igazán jelennek már meg a háztartásokban az évente lecserélendő telefonkönyvek. Pedig emlékszem, régen mindig levelet kaptunk, amikor az újat el kellett hozni, majd a régit vagy visszaadtuk vagy a papírgyűjtés akcióba mentek.
Az emberi vászon
A világ turistaparadicsomainak nevezett nagyvárosokban sétálgatva, rengeteg úgynevezett élő szoborra bukkanhatunk. Ezek az emberek kifestik magukat, beöltöznek, és hihetetlen önfegyelemmel akár órákig képesek mozdulatlanul állni, kitéve az időjárás viszontagságainak.
